Szent László Napok, Nagyvárad, 2021

Borkóstoló Kaló Imrével

A Kárpát-medence-szerte – és nem csak – ismert és elismert Kaló Imre borász borait is megkóstolhatják az idén június 20–27. között zajló Szent László Napok keretében a finom nedűk szerelmesei.

A „Szomolyai Remeteként” is emlegetett Kaló Imre az a személy, akit leginkább úgy ismernek, mint a szomolyai borkultúra megteremtője. Az Egri borvidéken élő és tevékenykedő szomolyai borász erdésznek tanult, aztán az élet úgy hozta, hogy 27 évesen pályát váltott. Abban hisz, hogy az igazán jó bor nem feltétlen a nagyüzemi szőlőtermesztésből érkezik, hanem a megfelelő természetes környezetből.

A borkóstoló június 26-án, szombaton 18 órától lesz a nagyváradi vár, M épületének alagsorában. Részvételi díj 65 lej.

A borkóstoló nyitott mindenki előtt, a helyek száma azonban korlátozott, ezért kérjük, előzetesen jelentkezzen be a 0744-770-436-os telefonszámon.

Az esemény előtt az önkéntesek testhőmérsékletet mérnek, kötelező a kézfertőtlenítés és a távolságtartás.

 

A Szent László Napok sajtóirodája

Bejegyzés megosztása