Szent László Napok, Nagyvárad, 2021

A No Sugar koncertje zárja a fesztivált

Időpont: június 27., vasárnap, 21:00 óra

Helyszín: nagyváradi vár, Fejedelmi udvar

Szervező: Szent László Egyesület

 

Súlytalanul, Tabula Rasa, Gyönyörű háború – bizonyára ismerősen csengenek. A Petőfi Rádió által is gyakran játszott No Sugar erdélyi pop rock együttes. A zenekar neve alapvetően egy gegből ered, ám van tudatottság is a névválasztásnál: Bereczky Botond, a zenekar mára egyedül aktív alapító tagja ugyanis nem fogyaszt cukrot. No Sugar zenekar a kezdeti rögös, ám annál tanulságosabb idők után mára már stabil tagokkal és minden eddiginél letisztultabb, határozottabb lendülettel vág neki a “popszakma” rendíthetetlen tengerének.

2016-tól egy új időszámítás kezdődott a zenekar életében Potrik Lívia „főhősnő” csatlakozásával. Az általuk követett zenei irány valahol a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockba. Már ebben az évben elkészült első kislemezük, amelynek a Hiszek Benned címadó szerzeménye, a 2016-os év legszebb erdélyi magyar dala lett. Ugyanebben az évben megnyerték a Cseh Tamás Program pályázatát, amely támogatásának köszönhetően 2017 januárjában elkészült az első nagylemezük hangfelvétele.

A 2017-es évben számos fesztiválon, város- és falunapokon léptek fel, 2018 márciusától a Kowalsky meg a Vega vendégeként túrnéztak több magyarországi városban, ahol nagyon jó fogadtatásban részesült a zenekar, olyannyira, hogy a 2018-as őszi turnéra is visszahívást kaptak. 2018-ban megint magunkénak tudhatták a legszebb erdélyi magyar dal címet, a 25 év felettiek kategóriában, ezúttal az Egyetlenem című szerzeményükkel. 2019-ben A Súlytalanul című nyári slágerük több héten keresztül volt a Petőfi Rádió Top40- es listáján, elérve ott az első helyezést is, ezt követte a Tabula Rasa című dal, amely szintén több hétig volt az említett toplistán, majd a Gyönyörű háború is kedvelt sláger lett. Számos Magyarországi és Erdélyi rádió játssza immár rotációban a dalainkat. 2020 év elején jelent meg a második nagylemezük, Jégvirág címmel.

A No Sugar jelenlegi felállása:

Portik Lívia (ének),

Bereczky Botond (gitár, vokál),

Ferenczi Zoltán (billentyűk, vokál),

Boeriu Adrián (dobok)

Basilidesz László (basszusgitár)

Bejegyzés megosztása